Hagyományos Kínai orvoslás
A kínai orvoslás 4-6000 éves múltra visszatekintő gyógymód. A legrégebbi írásos emlék, ami már komolyan foglakozik a gyógyítással, a „Sárga Császár” – Huang Ti nevéhez fűződik. Ez a mű – Huang Ti Nei-jing - most is alapként szolgál a kínai orvoslással foglalkozók számára. Rendelőnk névválasztásánál is az emlékének adózunk.
A kínai gyógyászat nagy hangsúlyt helyez a megelőzésre valamint az ember szervezetének és környezetének harmonizálására. (harmóniájára). Az ősi kínai orvosi tanítás szerint az emberi szervezetben, akárcsak a környező természetben állandó harc folyik az ellentétes erők között. A harc folyása (alakulása), valamelyik oldal túlsúlyra jutása, illetve a harc kimenetele határozza meg az ember fizikális és lelki állapotát.. Ez az állapot leírható a ying és a yang energiák egyensúlyával vagy annak hiányával. Ha ez az egyensúly felborul, kialakul a betegség.
Az emberi testet energiacsatornák hálózzák be, melybe a Qi (ejtsd: csi) – vagyis az életenergia áramlik. Ezen energia szabad, akadálymentes áramlása biztosítja a szövetek és a szervek megfelelő táplálását, vagyis az egészség fenntartását.
A betegségek az egyensúly felborulása miatt következnek be. A kínai gyógyítók különböző technikák segítségével, mint pl.: akupunktúra, moxa, köpölyözés, akupresszúra, kínai masszázs, légzéstechnikák, gyógynövények, stb. az egyensúly visszaállítására törekszenek.
Egy kórokozó jelenléte önmagában nem jelenti egyértelműen a betegség meglétét. Ahhoz, hogy az kialakuljon, legyengült – Qi hiányos szervezetre, felborult ying-yang egyensúlyra van „szükség”. Az egyensúlyt a túlzott érzelmek, pl.: bánat, félelem vagy a stressz is megbonthatja. Az így meggyengített szervezet sokkal fogékonyabb a megbetegedésekre vagy a fertőzésekre.
Természetesen nem csak az érzelmek tehetők felelőssé a betegségek kialakulásában. Szerepet játszanak a környezeti ártalmak, a helytelen táplálkozás, az elégtelen pihenés, a mozgásszegény életmód, stb. .
Fontos, hogy a gyógyulás csak megfelelő terápiától várható, ami egy mindenre kiterjedő anamnézis és vizsgálat után felállított diagnózison alapul. Ezért egy kínai orvosi rendelőben a megszokottól eltérő anamnesztikus kérdések és vizsgálatok( nyelv, pulzus) történnek, amivel a páciens állapotát felmérik.
Örömmel segítünk, hogy életét egészségesen, fájdalmak nélkül élhesse.